Nőtt a budapesti élelmiszeripari kiállítás látogatóinak száma

-
2020.02.08.

Nőtt a budapesti élelmiszeripari kiállítás látogatóinak száma

Több mint 24 ezer látogatója volt a Sirha Budapest Nemzetközi Élelmiszeripari, illetve a HoReCa szakkiállításnak a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban, ez 12 százalékkal haladja meg az előző kiállítás látogatói számát - közölte a Hungexpo az MTI-vel pénteken.


A közlemény szerint az esemény szakmai tekintélyének növekedését mutatja, hogy a Sirha kiállításon keddtől csütörtökig 300 kiállító vonultatta fel termékeit, szolgáltatásait, innovációit. Közülük csaknem minden harmadik külföldről érkezett.

A Sirha Budapest fontos fóruma a nemzetközi kapcsolatépítésnek, amelyet az Európai Unió egyetlen és egyben a világ legnagyobb üzletfejlesztési hálózata, az Enterprise Europe Network, a Primom Alapítvánnyal közösen megszervezett nemzetközi üzletember-találkozó eseményével támogatott 2020-ban is. Az előzetes adatok szerint az idén 128 résztvevő összesen 196 találkozót bonyolított le a kiállításon, ezekből 108 nemzetközi volt.

A Hungexpo Zrt. és a Trade magazin negyedik alkalommal megrendezett Sirha Budapest nemzetközi innovációs termékversenyére 39 pályázat érkezett. Az idei nyertesek: Ez a Világ Kft., a Froneri International Limited, a Gastro Ware Hungary Kft., az Assa Abloy Hospitality, a Poly-Pack Kiskunhalas Kft. és a SuperShop Kft..

A Sirha Budapest 2020-ban olyan rangos programoknak adott otthont, mint a Bocuse d'Or magyar döntője, a Sirha Budapest Desszert Verseny, a Közétkeztetési Szakácsverseny, vagy a most először a rendezvényen zajló Jeunes Chefs Rôtisseurs, fiatal szakácsok versenyének hazai döntője - áll a közleményben.

Forrás: MTI

Küri Attila

Tetszett a(z) Nőtt a budapesti élelmiszeripari kiállítás látogatóinak száma hír? Ha igen, oszd meg másokkal!
Tetszett a(z) Nőtt a budapesti élelmiszeripari kiállítás látogatóinak száma hír? Írd meg véleményed!

További Gastro hírek

Év Strandétele 2024

Idén tizedszer hirdeti meg a Balatoni KÖR Európa első és máig egyetlen strandétel versenyét, az
Év Strandétele versenyt, ami nagyban hozzájárult, hogy az utóbbi évtizedben jelentősen bővült,
izgalmasabbá, egészségesebbé és kreatívabbá vált kedvenc tópartunk gastro kínálata.

2024.06.13.

8. Debrecziner Gourmet fesztivál (2024)

Ízkánaán, Palya Bea és júniusi erdőillat Debrecenben: 2024 június 14. és 16. között az ország legkiválóbb éttermei és séfjei gyűlnek össze a 8. Debrecziner Gourmet-n, hogy megmutassák, hol tart ma a gasztronómia csúcsa Magyarországon.

2024.05.03.

Év Fagylaltja verseny 2024

Az Év Fagylaltja versenyt a tavalyi évhez hasonlóan ismét „fesztivál” jelleggel rendezzük meg egy városi rendezvény keretében, ahol a versenyzők a nézők előtt készítik el a versenymunkáikat, hogy a fogyasztók is jobban megismerhessék a fagylaltkészítés rejtelmeit.

2024.04.29.

Gourmet fesztivál 2024

Szokásosan a hazai vendéglátás legismertebb képviselőit, változatos étel-, desszert- és italkínálatát sorakoztatja fel Magyarország legkedveltebb gasztronómiai rendezvénye, az MBH Bank Gourmet Fesztivál. Május 24-26. között idén is több mint 100 kiállító várja a látogatókat a népszerű „országkóstolóra”, a Millenárisra.

2024.05.24. 16:00 - 2024.05.26. 22:00

"narrow"
Gear.svg